A daganattípusok tünetei III.

Magyarországon a halálozási okok második helyén a daganatos megbetegedések állnak. Évente több mint 70 ezer új daganatos beteget diagnosztizálnak.

Éppen ezért különösen fontos a megelőzés, a rendszeresen elvégzett ön- és szűrővizsgálatok, valamint a megfelelő életmód, a helyes életvezetés. Mindezek mellett fontos odafigyelni testünk jelzéseire (is), és ha bármilyen - daganatra specifikus - figyelmeztető tünetet észlelünk, akkor haladéktalanul orvoshoz fordulni!

Milyen specifikus, jellegzetes figyelmeztető tünetek jelentkezhetnek a különböző daganattípusok esetében?

Avemar Kisokos sorozatunk 17. részében egy már korábban megkezdett téma 3. részét olvashatják.

A következőkben felsorolt daganatok mindegyikéről el lehet mondani, hogy - sajnos - meglehetősen tünetszegények, vagyis csak akkor okoznak valamilyen panaszt, amikor már nehezebb a kezelésük.

Pontosan emiatt szeretnénk kihangsúlyozni a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságát és mindenkinek javasoljuk, hogy menjen el részletes kivizsgálásra, még akkor is, ha teljesen egészségesnek érzi magát.

Petefészek-daganat

A korai petefészekrák tünetszegény, későbbi jelei sem jellegzetesek. A jó- és a rosszindulatú daganatok tünetei azonosak, a tünetek alapján nem lehet elkülöníteni. A legtöbbször alhasi feszüléssel járó, bizonytalan fájdalmak miatti ultrahang vizsgálattal veszik észre. A laboratóriumi vérvizsgálatok közül az un. CA-125 teszt megemelkedett szintje utalhat a betegségre, de fontos megjegyezni, hogy a megemelkedett CA-125 nem jelenti automatikusan a daganat meglétét.

Prosztata (dülmirigy) rák

A prosztata rák a férfiak egyik leggyakoribb daganatos betegsége és a panaszok szintén főként akkor jelentkeznek, mikor a daganat már relatíve megnőtt.

Négy fő tünetre kell figyelni: 1) fájdalmas vizelés, és/vagy gyakori éjszakai vizelés, 2) vér a vizeletben (hematúria), 3) a vizeletsugár elvékonyodik, vizeletindítási nehézségek és 4) vizelettartási nehézségek. Szeretnénk megjegyezni, hogy nagyon sokáig a vérből mért un. PSA – prosztata specifikus antigén – megemelkedett szintjét tartották a betegség egyik fontos jellemzőjének, de mára már bebizonyosodott, hogy ez nem feltétlenül igaz. Még mindig az egyik legmegbízhatóbbnak tartott teszt a prosztata végbélen keresztüli vizsgálata, az un rektális digitális vizsgálat.

A modernebb tesztek közül a legpontosabbnak és legérzékenyebbnek a vizeletből végezhető un. PCA3 vizsgálatot tartják.

Tüdőrák

Ismét fontos megjegyezni, hogy mire a tüdőrák panaszokat okoz, többnyire már annyira megnőtt, hogy mind a sebészeti, mind a gyógyszeres kezelése kihívást jelent. Ezért mindenképpen javasoljuk, hogy a dohányosok, a krónikus tüdőbetegségben szenvedők és azok, akiknek a családjában már előfordult tüdő daganat, rendszeresen járjanak tüdőszűrésre, főként ha elmúltak 55 évesek.

A specifikus tünetek egy része a daganat mellkason belüli elhelyezkedéséből adódik (köhögés, mellkasi fájdalom) vagy a rosszindulatú folyamatra jellemző általános tünetek (gyengeség, étvágytalanság, fogyás) is gyakran előfordulhatnak. A köhögés, mint tünet lehet állandó, kínzó, ugató, illetve ingerköhögés. A köpet ilyenkor vércsíkos vagy véres lehet.

Gyakori tünet a mellkasi fájdalom, nehézlégzés, fulladás.

A tüdőcsúcsban elhelyezkedő daganatok vállfájdalmat, szemtüneteket okozhatnak, míg az agyi áttét specifikus tünete lehet fejfájás, szédülés, látászavar, hányás, ill. a különböző görcsöket okozó rosszullétek.

A legfontosabb tudnivalók a világon egyedülálló fermentált búzacsíra-kivonat készítményünkről.
További termékinformáció: 06 (1) 2020 290

Itt elérhetők a TV-ben, rádióban, újságban és interneten megjelent fontos és hasznos információk készítményeinkről.

Információs weboldal szakmai közönség (onkológusok, orvosok, gyógyszerészek) részére magyar, angol, német, francia és spanyol nyelven.

Itt megtalálja, mikor, hol és milyen kedvezmények vagy akciók segítik Önt a vásárlásban.

Kedvező árú, diszkrét szolgáltatásunk 2008 óta áll vásárlóink rendelkezésére.
Telefonon is rendelhet: 06 (1) 301 0141

Budapesten és 5 vidéki városban állunk az érdeklődők, betegek rendelkezésére.

Csatlakozzon hozzánk most! Köszönjük, ha megosztja híreinket ismerőseivel!

Információs anyag (szórólap, szórólaptartó, plakát, mappa) rendelési lehetőség gyógyszertárak, drogériák, bioboltok, gyógyászati szaküzletek és háziorvosok részére!